Erre lesz szükséged, ha weboldalt szeretnél

Írta: Tóth Zoltán|Publikálva: 2021. június 11.

‹ Blog

Az ember arra számít, hogy azért fizet, hogy legyen egy weboldala, és az már kevésbé szerepel a képletben, hogy ez még plusz feladatokkal, kiadásokkal is járhat. Ez olyan, mint amikor veszel egy terméket, majd kiderül, hogy még kiegészítő termékekre is kell költened ahhoz, hogy boldog légy.

A magunk mögött hagyott, több mint 10 évben már sokszor találkoztunk azzal a jelenséggel, amikor ügyfeleink nem tudták, hogy mit kell ők maguk befektessenek akkor, amikor saját weboldalra van szükségük. Ezt megtanultuk kivédeni azzal, hogy a munkafolyamat elején leegyeztetjük az ügyfelekkel, hogy ki, mit, és mikorra kell leszállítson ahhoz, hogy határidőre elkészüljön a projekt, de még ekkor is sok embert meglepetésként ér a rá váró feladatok ellátása, delegálása. Ezt a blogbejegyzést azoknak írtam, akik szeretik elkerülni a kellemetlen meglepetéseket, azoknak, akik időben szeretnének felkészülni a feladatokra és a kiadásokra.

Akkor nézzük is sorra, hogy mikre lesz szükséged ahhoz, hogy saját weboldalad lehessen. Kezdjük a két legfontosabbal: pénz és idő!

Pénz

Ez elég kézenfekvő. És igen, ha van, akkor szinte alig lesz feladatod, mert mindent el tudsz intéztetni mással. Viszont, ha te abba a csoportba tartozol, ahol kreatívan kell gazdálkodni a büdzsével, akkor folytasd az olvasást, hogy ne érjen meglepetés.

Ha arra vagy kíváncsi, hogy mégis mennyi pénzre lesz szükséged, akkor sajnos nem tudok pontos összegekkel dobálózni. Rengeteg megoldás van, más-más áron és minőségben, amikből kiválaszthatod a számodra megfelelőt. Ezek többnyire a következők:

  • egyedi fejlesztésű weboldal,
  • keretrendszer alapú weboldal,
  • bérelhető weboldal.

Mi egyedi fejlesztésű weboldalakkal foglalkozunk, így az árajánlatainkat is egyedileg állítjuk össze. Erről sokkal többet megtudhatsz egy korábbi blogbejegyzésemben, melyben részletesen taglaltam, hogyan működik ez nálunk.

Nézzük meg, hogy mire lehet még szükséged a pénzen kívül.

Idő

Akármelyik megoldást is választod, idő fog elmenni a megvalósítással. A leggyorsabban a keretrendszerű és a bérelhető megoldások tudhatók le. Függ a bonyolultságtól, de itt napokról, hetekről beszélünk, komplexebb megoldások esetén hónapokról. A legtöbb munka az egyedi fejlesztésű weboldalakkal van, ami alsó hangon 1-2 hónapos munkától indul. Persze ez is függ attól, hogy mennyire komplex a feladat. Viszont, ha belefér az időbe, akkor a későbbiekben ez meghálálja magát. Többet is megtudhatsz a különbségekről, ha elolvasod Györk összehasonlítását.

Ha abból indulunk ki, hogy profi weboldalra van szükséged, akkor a tervezést meg kell előzze az igényeid felmérése, ami további időt fog elvinni. Ezen nincs mit szépíteni, ez egyszerűen kihagyhatatlan, ha fontos az elégedettség! Leginkább a weboldal bonyolultságától, és a válaszaid gyorsaságától függ, hogy mennyi idő megy el ezzel a szakasszal. Mi kapkodjuk magunkat, hogy minél gyorsabban tudjunk egyről a kettőre jutni, de ha a kommunikáció lassú, akkor az bizony komolyan lassítja a folyamatot.

Az igények felmérésén túl további idő fog elmenni a tervezéssel, és azok átnézésével, véleményezésével, valamint a weboldal elkészítésével. A munkavégzésünk szempontjából nagyon fontos, hogy potenciális ügyfeleink megértsék azt,

hogy ha nem fektetnek időt (is) a projektbe, akkor nem fogunk együtt dolgozni.

Szöveges tartalom

Telnek az évek, fejlődik a világ, vele együtt a web is, a szöveges tartalmak mégis ugyanúgy uralják a teret, mint a kezdetekkor. Szöveges tartalmat keres a felhasználó és a Google is, ami alapján listázza a találatait. Nélküle a weboldalad nem ér semmit, nélküle nem találja meg senki, nélküle nincs rajta, amit keresnek az emberek. Bár írni mindannyian tudunk, ez is egy olyan feladat, amit elvégezhetünk mi magunk, vagy kiadhatjuk külsősnek. Itt érdemes mérlegelni a büdzsén túl az időt, amit az írás elvisz, illetve a kérdést miszerint meg tudom-e írni olyan profin, mint ahogy egy szövegíró meg tudná?

Hogy pontosan miért, azt nem tudjuk, de a legtöbbször a szöveges tartalmak előállítása hátráltatja a weboldal élesítését. Pedig írni mindannyian tudunk, és talán pont ebben rejlik a probléma gyökere is. Nem vesszük komolyan a feladatot, nem adjuk ki senkinek. “Bárki meg tudja csinálni”, mégse csinálja meg senki. Ezt elkerülendő, előre egyeztetjük, hogy mikor, milyen szövegekre lesz szükségünk. Innentől már csak mindenkinek tartania kell magát a megbeszéltekhez ahhoz, hogy időre elkészüljön a remekmű.

Képek

A szöveg önmagában kicsit száraz lehet, így érdemes feldobni némi képanyaggal is a weboldalt, hogy emészthetőbb legyen a tartalom. Ezeknek az előteremtése többféleképpen történhet.

  1. Felbérelhetsz egy profi fotóst. Ez némi idő és anyagi befektetést igényel. Először meg kell találni a megfelelő fotóst, aki természetesen szintén nem ingyen dolgozik. Hogy mennyiért, ez is fotósonként és projektenként változik.
  2. Megcsinálhatod te magad. Ez anyagi és idő befektetést, valamint szakmai tudást igényel. Szükséged lesz saját felszerelésre, időd megy el a fotók elkészítésével, feldolgozásával, és ha nem értesz hozzá, vagy csak gyengébb minőségű mobilos képeket tudsz készíteni, akkor az amatőr hatást kölcsönöz a weboldalnak is. Ugyanez a helyzet az illusztrációkkal is.
  3. Megvásárolhatjuk a kész fotót vagy illusztrációt egy stock adatbázisból. Ez anyagi befektetést igényel, képenként pár ezer forintba kerülnek. Ezeknek a képeknek a keresését mi intézzük, neked csak véleményezned kell, a képek árát pedig hozzáadjuk a számlához.
  4. Megpróbálhatunk képet keresni az ingyenes stock oldalakról. Ezek a képek nem véletlenül ingyenesek. A profi cuccot nem ezekre a helyekre töltik fel, a keresés is nehezebb, mint a fizetős oldalakon. De van az a helyzet, amikor ezek a legtökéletesebb megoldást jelentik. Viszont a hátrányai miatt viszonylag komoly időbefektetést igényel egy-egy kép megtalálása, ezért inkább megérheti megvásárolni a profi anyagot, ami meg van gyorsan.

Termékfotók esetén nagy előnyt jelent, ha a képeket biztosítja a gyártó cég. Viszont, ha erre nincs lehetőség, akkor itt marad az 1. vagy 2. javaslat.

Mellesleg...

... ha tetszik a téma, és olvasnál hasonlókat máskor is, akkor itt kérheted a havonta egyszer elküldött értesítőnket, az új blogbejegyzéseinkről.

Tárhely szolgáltató és domain cím

A weboldalad különböző fájlok sokaságából áll össze. Ezeknek szükségük lesz egy szerverre, aminek a tárhelyére felkerülhetnek. Erről a helyről töltődik majd be a weboldalad minden esetben, amikor valaki megnyitja. Egy egyszerűbb weboldal éves tárhelyigénye megvan nagyjából 8-10 ezer forintból, függ attól, hogy melyik szolgáltatót és mekkora csomagot választasz. Mindezt tarthatod persze saját szerveren is, de csak akkor érdemes, hogy ha több weboldalad is van, ugyanis a szerver üzemeltetése is munkával jár.

A domain címet is évente kell kifizetni. Ez az a cím, amin keresztül elérhető lesz a weboldalad. Ezt írják be a keresőbe, ez kerül a névjegykártyádra. Például: www.pixlab.hu. Illetve a domain cím kerül a céges e-mail címed végére is. Például .

A .hu domain címek éves szinten 2-3 ezer forintba kerülnek, a .com, .eu, stb. pedig ettől felfelé. Ez nem egy nagy költség, viszont óvatosnak kell lenned. Ha lejár a domain címed, akkor el is veszítheted. Ugyanis a lejárat után a .hu domain címek esetén van egy 45 napos felmondási idő, ameddig még nem kerülhet máshoz, ez idő alatt pótdíj befizetése nélkül visszaállítható. Ha ez idő alatt nem frissítetted az előfizetést, akkor 60 napos törlés előtti parkolás következik. Ekkor már csak pótdíj ellenében állítható vissza a domain cím. Ha a felsorolt két időszak alatt nem állítottad vissza a domain címedet, akkor az teljesen felszabadul, azaz bárki megvásárolhatja. Ha ez megtörténik, akkor lehet, hogy csak jóval drágábban tudod visszavásárolni az új tulajtól, ha egyáltalán lesz lehetőséged a visszavásárlásra.

Pro tipp:
Ha van már elképzelésed arról, hogy mi legyen weboldalad domain címe, akkor a DomainABC.hu weboldalon tudod ellenőrizni, hogy szabad vagy foglalt-e.

Karbantartás

Ha kész a weboldalad, akkor számíthatsz rá, hogy idővel lesznek apróbb, karbantartási feladatok, amiket el kell látni ahhoz, hogy naprakész legyen. Ezek lehetnek a biztonsági mentések, tárhellyel kapcsolatos teendők, hibák javítása, tartalmak feltöltése. Egyes feladatokat elvégezhetsz te magad, ha szeretnéd. Ilyen lehet a tartalmak feltöltése is. A többiben pedig általában számíthatsz a weboldalt készítő csapat közreműködésére. Ilyen karbantartási feladatok ellátásában mi is rendszeresen segítjük ügyfeleinket. Mindig akad egy-egy váratlanul felmerülő hiba, amit természetesen gyorsan javítani kell, vagy egy banner, amit le kellene gyártani és feltenni a webáruházba. Többet is megtudhatsz erről a szolgáltatásunkról, ha ide kattintasz.

Nagyjából ezek azok a tételek, amikkel számolnod kell akkor, ha saját weboldalra van szükséged. Persze még tovább szaporíthattam volna a szót, ha kitérek olyan tartalmakra, mint a videó, vagy a hangfájlok, de a fent leírtakból szerintem teljesen egyértelmű, hogy ezek elkészítése részedről mivel járna. Amikor mérlegeled, hogy a tartalmak előállítását te magad old meg, vagy bízd külsősre, akkor vedd figyelembe a pénz, idő és minőség triót, illetve a megtérülési arányt se hagyd figyelmen kívül. Mi imádjuk a profi minőséget, de olykor jobb a kész, mint a tökéletes.

Írta: Tóth ZoltánPublikálva: 2021. június 11.

Amióta csak elkezdtem tervező- és reklámgrafikai tanulmányaimat, mindig is lenyűgözött az arculatok, logók tervezése. Egy logót megtervezni és a hozzá tartozó márkát személyre ...

Amióta csak elkezdtem tervező- és reklámgrafikai tanulmányaimat, mindig is lenyűgözött az arculatok, logók tervezése. Egy logót megtervezni és a hozzá tartozó márkát személyre szabott, egyedi megjelenésbe öltöztetni minden alkalommal izgalmas kihívást jelent, melyet mély alázattal és örömmel vállalok. Fontosnak tartom, hogy a minőségi és precíz munkavégzésen túl – ügyfeleim üzleti érdekeit folyamatosan szem előtt tartva – olyan végeredményt nyújthassak át, mely valódi értéket képvisel, és segítséget nyújt céljaik elérésében. A kihívásoknak Debrecen belvárosában található irodánkban teszek eleget. Szólj, ha szeretnéd, hogy a te vállalkozásod is a legjobb arcát mutassa!

Tovább olvasom ›
‹ Blog

További blogbejegyzéseink

Van egy projekted számunkra?

Beszéljünk!
1 órás ingyenes konzultáció